Pedagógusnapi díjátadó a Szolnoki Tankerületi Központban

Publikálva: 2018. június 13.

2018. június 7-én Pedagógusnap alkalmából hagyományteremtő díjátadóra került sor a Szolnoki Tankerületi Központban. Ebben az évben több díjat adtunk át, melyek egy része már komoly hagyományokkal rendelkezik megyénkben, illetve a tankerületben , de volt olyan elismerés is, melyet a Szolnoki Tankerületi Központ újonnan alapított

Az egykori Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet, Pedagógiai Szakmai és Szakszolgálat 1998-ban hozta létre a Versenyképes Tudásért Alapítványt, amely 17 éven át gondozta a Pro Talento Emlékérem átadását, majd 2015-től, ezt a feladatot a Jász-Nagykun-Szolnok Tehetségsegítő Tanács, a Szolnoki Tankerületi Központ és a Megyei Pedagógiai Szakszolgálat vette át. A kitüntetést gondozó szervezetek a kitüntetést, minden évben a megye tehetséggondozásban kiemelkedő szakmai munkát végző pedagógusai részére hirdetik meg. Az elmúlt 19 év alatt összesen 78-an kapták meg a kitüntetést.

Idei Pro Talento Emlékérem díjazottak:

SZEKERES ERZSÉBET a Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum Pálfy-Vízügyi Szakgimnáziumának tanára, vegyészmérnök, mérnöktanár, pedagógiai értékelési szakértő.

Szekeres Erzsébet pályafutását 1989-ben kezdte a Környezetgazdálkodási Szakközépiskolában, jelenleg is az iskola utódintézményében dolgozik. Munkáját nagyfokú hivatástudat, türelem jellemzi. Tanítványai évek óta szerepelnek sikerrel a tanulmányi versenyeken. A tehetséggondozásban területi koordinátorként is tevékenykedik. Tapasztalataival az egész iskolai közösség munkáját is segíti.

CSÁKI KÁLMÁN a Szolnoki Bartók Béla Alapfokú Művészeti Iskola kürt tanára. 

Csáki Kálmán az iskola kiváló tanárai közé tartozik. Mintegy 27 versenyeredménnyel rendelkeznek volt és jelenlegi tanítványai, amelyek országos és megyei versenyeken születtek. Az iskola történetében nevéhez fűződik az is, hogy egy tanítványa elnyerte a Nemzet Fiatal Tehetségeiért ösztöndíjat. Tanítványaival rendszeres résztvevői a városi és megyei rendezvényeknek. 

Csáki Kálmán több tanulmányi versenyen elnyerte a legjobb felkészítő tanár címet, 2013-ban Bonis Bona díjat kapott.

BODONYI ÁKOS a Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola testnevelés tanára, sportedző röplabda sportágban.

Bodonyi Ákos pályafutását 2008-ban kezdte a Fiumei Úti Általános Iskolában. Jelentős szerepe van abban, hogy az iskola tanulói közül kilencen ölthették magukra a korosztályos válogatott mezét és képviselhették hazánkat valamely nemzetközi viadalon. Közülük három tanuló tavasszal nyert a Közép Európai Ligán és tagjai voltak az Európa Bajnoki döntőn szereplő csapatnak. Munkastílusát a sokrétűség jellemzi, szakmai munkája példa a kollégák tanulók és szülők előtt.

A Pro Talento Emlékérem 12. évfolyamos díjazottai:

MUNKÁCSI BOGLÁR a Szolnoki Varga Katalin Gimnázium tanulója, a Dráma és a Magyar irodalom OKTV döntőjében elért előkelő helyezéséért, valamint a megyei tanulmányi versenyeken elért kiváló helyezéseiért, irodalmi műsorok összeállításában elért sikereiért.

PAULOVICS PÉTER Verseghy Ferenc Gimnázium tanulója, a Történelem OKTV országos döntőjén elért első helyezéséért, a Földrajz OKTV-n elért 8. helyezésért, a színjátszó körben végzett munkájáért és a zenei előadásaiért.

NAGY CSABA a Szolnoki Szolgáltatási Szakképzési Centrum Vásárhelyi Pál Közgazdasági, Egészségügyi és Idegenforgalmi Két Tanítási Nyelvű Szakképző Iskolája tanulója, az Ágazati és Ágazaton Kívüli Érettségi tantárgyak versenyén elért első helyezéséért, a PénzSztár versenyen elért első helyezéséért, valamint a matematika és a közgazdaságtan versenyeken elért eredményeiért.

A „Szolnoki Tankerületi Központ Kiváló Szakembere” díjat a Szolnoki Tankerületi Központ alapította 2018-ban és azokat a köznevelési intézményeiben dolgozó pedagógusokat, dolgozókat, a tankerületi központban tevékenykedő kormánytisztviselőket kívánja díjazni, akik több éven, évtizeden keresztül kiemelkedő minőségben, példamutatóan végezték/végzik munkájukat, tevékenyen hozzájárulnak  intézményük illetve a tankerület fejlődéséhez, innovatív személyiségükkel, munkájukkal segítik a szakmai színvonal folyamatos emelését, megtartását.

A Szolnoki Tankerületi Központ Kiváló Pedagógusa díj díjazottai:

BARÁTH MÁRTA, a Verseghy Ferenc Gimnázium magyar nyelv és irodalom valamint történelem szakos pedagógusa

CSAJBÓKNÉ NYÁRI ERZSÉBET, az Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola pedagógusa

CSOLLÁKNÉ APATÓCZKI ETELKA, a Kunszentmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusa

CZEGLÉDI KAROLINA, a Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezető-helyettese

GRÓSZ PÁLNÉ, a Szolnoki Széchenyi István Gimnázium pedagógusa

KERTÉSZ LAJOSNÉ, A Martfűi József Attila Általános Iskola pedagógusa

KISS IMRÉNÉ, a Szajoli Kölcsey Ferenc Általános Iskola pedagógusa

KULINNÉ KUPAI MÁRTA, a Szolnoki Kőrösi-Csoma Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezető-helyettese

MOLDVAI IBOLYA, a Kassai Úti Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola pedagógusa

NAGYFEJEŐ MIHÁLYNÉ GYÖNGY JUDIT, a Liget Úti Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola és Készségfejlesztő Iskola, intézményegység vezetője

SZOMBATI KÁROLY ZOLTÁNNÉ, a Cserkeszőlői Petőfi Sándor Általános Iskola tanítónője

LÁZÁRNÉ KISS EDIT, a Homoki Általános Iskola intézményvezetője

SZAPPANOS JÓZSEFNÉ, a Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola intézményvezetője

SZÜGYI DEZSŐ, a Széchenyi Körúti Sportiskolai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetője

A 35 év alatti pedagógusok részére a Szolnoki Tankerületi Központ Kiváló Fiatal Pedagógusa díjat adományozta:

BALOGHNÉ CSEH JUDIT, Varga Katalin Gimnázium pedagógusa

FADGYAS-SZÉKELY ORSOLYA, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Mezőtúri Tagintézményének pedagógusa

SZABÓ FERENC, a Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola pedagógusa

A Szolnoki Tankerületi Központ Kiváló Dolgozója díjat kapta:

ÁDÁM ANDRÁS, a Szolnok Városi Kollégium nyugállományba vonuló gondnoka

HOFFER KÁROLYNÉ, a Szolnoki Kőrösi-Csoma Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola iskolatitkára

KALINÁNÉ KISS ILDIKÓ, a Széchenyi Körúti Sportiskolai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola gazdaságvezetője

PERJÉSI TIBORNÉ, a Szolnoki II. Rákóczi Ferenc Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola iskolatitkára.

A díjak odaítélése az intézmények által beküldött és az intézményvezetőkből és a tankerület vezető munkatársaiból álló tanácsadó testület által tett javaslatok figyelembevételével történt.

Gratulálunk a díjazottaknak, intézményeiknek és sok sikert kívánunk a további szakmai munkájukhoz!

Menü

Navigáció