Kirándulás Budapestre

Publikálva: 2019. június 7.

A Pályaorientáció megerősítése a Berettyóújfalui Tankerületi Központ intézményeiben (EFOP-3.2.5-17-2017-00004) pályázat keretében 40 fő kirándult 2019. május 17-én Budapestre.

Elsőként a Szépművészeti Múzeum megújult egyiptomi állandó kiállítását tekintették meg, amely három nagy tematikus egységre bontva mutatja be az ókori Egyiptom világát: Templom – Istenek; Nílus-völgy – Emberek; Sírkamra – Halottak. A kiállítás látványosan, interaktív eszközök bevonásával jól érthetően és tudományosan is helytálló módon tárgyalja a korszakkal kapcsolatos legfontosabb ismereteket. Egy- egy műalkotás előtt megállva a perspektíva/ tériség ábrázolását figyelték meg az egyes korokban.

Az MTVA Székház Látogatóközpontjában betekintést nyertek a TV és rádióműsorok világába. Meglátogattak néhány stúdiót, megismerkedtek a berendezéseikkel. Kisebb csoportokra bontva ismerhették meg a hírműsorok készítését, majd a gyerekek magukat is kipróbálhatták saját hírműsort készítve. Csapatban dolgozva alkottak egy stábot, és készíthettek Híradót. A szakmai érdekességek mellett sok híres film, mese szereplőivel, kellékeivel is találkozhattak.  

Menü

Navigáció