Hat éve keresi az énekes tehetségeket a nádudvari iskola

Publikálva: 2019. április 12.

Aranyhangszál Tehetségkutató és Minősítő Énekversenytrendezett aKövy Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti IskolaaBerettyóújfalui Tankerületi Központvalamint az EFOP - 3.9.2-16 Humán kapacitások fejlesztése Nádudvaron és térségében projekt támogatásával.
2019. március 27-én az Ady Endre Művelődési Központ és Városi Könyvtár színháztermében várta a megmérettetésre érkező gyerekeket az öt főből álló szakmai zsűri.

Az iskola vezetősége és művészeti munkaközössége hat évvel ezelőtt kezdeményezte, hogy minősítő versenyen adjon lehetőséget az énekes tehetségek bemutatkozására és tudásuk próbára tételére. A már hagyománnyá vált rendezvényen az ismerős arcok mellett új kamaracsoportok és szóló énekesek is szerencsét próbáltak ebben az évben. Összesen 56 produkció, 170 tehetség lépett színpadra.

A zsűri -melyben az iskola diákönkormányzata is képviseltette magát- 1-10 pont között értékelte a látottakat. Az összpontszám százalékos eredménye adta meg a végleges minősítést a verseny szabályzatában foglaltak alapján. A verseny magas színvonalát az eredmények igazolják:10 kiemelt arany-, 25 arany-, 15 ezüst- és 6 bronz minősítéssel jutalmazta a zsűri az elhangzott produkciókat.

Az egyéni tehetségek mellett, a tankerületben dolgozó felkészítő pedagógusok magas szakmaiságát is mutatják a fenti eredmények!

Menü

Navigáció