„Az Év Pedagógusa” - Kiváló munkatársait díjazta a Berettyóújfalui Tankerületi Központ

Publikálva: 2019. június 12.

Hagyomány már, hogy a Berettyóújfalui Tankerületi Központ, minden évben Pedagógus Nap alkalmából jutalmazza kiváló teljesítményt nyújtó munkatársait. Május 29-én az ünnepi műsorral egybekötött díj-átadóra Esztár és Ebes után a Berettyóújfalui József Attila Általános Iskolában került sor, ahol elsőként Berettyóújfalu polgármestere Muraközi István méltatta a pedagógusok munkáját. Mint mondta: maga is ebben az iskolában töltötte kisdiák éveit, s meghatározó élményeket szerzett.

Kapornai Judit tankerületi igazgató beszédében a megbecsülés fontossága mellett a pedagógiai munka nehézségéről beszélt, mely a mai korban embert próbáló, hiszen „gyermekeink már az informatika, a linkek, appok, instagram, messenger, facebook világában élnek. Ebben az információval túlzsúfolt világban egyre nehezebben képesek a tartós figyelemre, elmélyült gondolkodásra.

„Mi, a középkorú, vagy idősebb generáció pedig igyekszünk felzárkózni az ő digitális tudásukhoz, hiszen ha nem tudunk az ő nyelvükön fordulni feléjük, nem leszünk eredményesek. Ebben a helyzetben igen nehéz megvalósítanunk azt a célt, hogy kiművelt emberfőket neveljünk, oktassunk. Ti mégis nagyszerűen helyt álltok. Hiszen a pedagógusok fő feladata ma is az, hogy a tanulókat a felnőtt korban megtanítsa boldogulni, s mellette alapvető műveltséget adjon.” „Ebben az évben is jól helyt álltunk, és ezt köszönöm a tankerületi központ minden igazgatójának, pedagógusának, munkatársának.”

Kapornai Judit igazgató szavai után a kitüntető címek átadására került sor.  „Az Év Pedagógusa” kiemelkedő tehetséggondozó munkája elismeréseként Krucsó Zoltán művésztanár a Derecskei Bocskai István Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, közéleti szerepvállalásért Bárány Zsolt pedagógus a Hajdúszoboszlói Hőgyes Endre Gimnázium tanára,  Hercegné Balázs Gyöngyi Berettyóújfalui József Attila Általános Iskola és AMI tanára, hátránykompenzáció kategóriában Nagyné Nagy Marianna a Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola pedagógusa vehetett át kitüntetést. Emellett, nyugdíjba vonuló igazgatóként emlékplakettet kapott Petrucz Jánosné, a Zsákai Kölcsey Ferenc Általános Iskola igazgatója, és Vályiné Pápai Róza Viola, a Létavértesi Irinyi János Általános Iskola leköszönő vezetője. A díjátadó ünnepség hangulatát a József Attila Általános Iskola és AMI a tőle megszokott színvonalas műsorokkal tarkította.

Menü

Navigáció