Szakmai nap és „Szivárvány havasán” Adventi Ünnepi Hangverseny

Szakmai nap

2018.12.03-án, a fogyatékkal élő emberek világnapján a Kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskola szakmai napot, s hozzá kapcsolódó hangversenyt szervezett. Az előadások során a sérült gyermekek fejlesztéséhez kaptak a résztvevők segítséget új eszközök és módszerek megismerésével. A három előadást követően -„Zenés mozgásfejlesztés”, „Gyógypedagógiai foglalkozás az ének és a zene segítségével”, „ Sound - Beam mint zenei fejlesztő eszköz”-  szakmai beszélgetésre került sor. Az előadásokon bemutatott módszerek és eszközök hatékonyságáról a nap végére szervezett hangversenyen is meggyőződhettek a résztvevők. Az est folyamán közreműködtek a Bárczi Gusztáv Módszertani Központ, a Somogy Megyei Duráczky EGYMI és Kollégium, a Napsugár Gyógypedagógiai Módszertani Központ, valamint a Kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskola tanulói és pedagógusai. A művészeti nevelés semmi mással nem helyettesíthető fejlesztő hatását bizonyították a fellépő csoportok, tanulók előadásai. A hangversenyre a résztvevő intézmények a meghirdetett címnek megfelelően- „ADVENTImásKÉP”- adventi műsorral készültek.

 

„Szivárvány havasán” Adventi Ünnepi Hangverseny

 

A Kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskola – Alapfokú Művészeti Iskola 2018. december 07-én Szita Károly Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesterének támogatásával az idei évben újra a Szivárvány Kultúrpalotában tarthatta adventi hangversenyét, melyre az iskola pedagógusain, tanulóin, szüleiken kívül valamennyi kaposvári lakosnak lehetősége volt részt venni. Bár azonos időben, a városban több kiemelkedő sport és kulturális rendezvény is volt, megtelt a hangversenyterem. A rendezvényen az iskola kamaracsoportjai, zenekarai és kamarakórusa léptek fel advent hangulatát idéző zeneművek előadásával.